A mai tánc gyökerei sokkal mélyebbre nyúlnak vissza az időben, mint ahogy azt sokan gondolják.
Végigkíséri az emberiség történetét. 26000 évvel ezelőtt készült barlangrajzok árulkodnak arról, hogy ezt a művészeti ágat már akkor is gyakorolta az ember. Az ismétlődő ritmusos mozdulatok eljuttathatják az egyént abba az állapotba, amelyben egyesülni tud isteni lényével,  megszűnik minden egyéb és a táncos eggyé válik a tánccal, a test a lélekkel.
A természetben élő embernek a tánc a mindennapok része volt. A mai civilizált ember a táncot szórakozási lehetőségként, vagy a társasági élet egyik formájaként éli meg. A tánc elválása a napi élettől a fejlett civilizációkban – a ránk maradt emlékek alapján – körülbelül az időszámítás elõtti 1500 tájára tehető.
Néhány kultúrában azonban a tánc a mai napon is a test, a szellem és a lélek gyógyítójaként funkcionál. Kapocs a földhöz, erősíti a közösségi összetartozást és út a spirituális élmény felé.
A modern ember újra „felfedezte”, felismerte a táncban rejlő sokféle lehetőséget. A tánc, mint a lélek szimbolikus nyelve, a megváltozott tudatállapot előidézésével megkönnyíti a stressz leépítését, felgyorsítja a szervezet öngyógyító folyamatait. Az embert szellemre, testre és lélekre osztó határok föloldódnak és integrált egészként egy magasabb szintű tudatosságot hoznak létre. Megsokszorozva a létezést tápláló forrásokat.
A tánc kísérője lehet a kötetlen, szabad, boldog extatikus állapot megtapasztalása, a „flow” élmény.

„Amikor az ember eggyé válik azzal, amit csinál, és tudja, hogy erős, és legalábbis az adott pillanatban ő maga irányítja sorsát, és az eredményektől függetlenül úgy érzi, hogy minden milyen jó... Akkor éli át teljes lényével, hogy áramlik benne az élet.”
S. A. Jackson – Csíkszentmihályi M. (Sport és Flow 2001.)

A XVIII-XIX. században a bálok és zenés rendezvények  nem csupán a szórakozást szolgálták, hanem mindig is a két nem találkozóhelyei voltak. Itt ismerte meg a társaság az eladósorba került (elsőbálos) hölgyeket, és itt néztek pár után a  férfiak.
A zenés szórakozóhelyek ma is a párválasztás népszerű helyszínei. Nem volt sohasem elhanyagolható az, hogy az adott hölgy, fiatalember vagy pár hogy mutatott, és főképpen hogy táncolt. Játékos versenyeken, nyereményekkel jutalmazták a legjobbakat.
Manapság a társastánc-órákon főleg a nemzeti és nemzetközi versenyeken táncolt táncokat tanulhatjuk meg.
Két csoportra oszthatjuk õket:

*  standard táncokra,
*  latin-amerikai táncokra.



Standard táncok
"A legrégebbi standard táncként a keringőt kell megemlíteni. A keringő uralta a polkával és a galoppal együtt a XIX. század táncéletét. A társasági táncokban a XX. század elején forradalmi pezsgés kezdődött. Az első táncformák Amerikából kerültek át Európába, többek között 1907-ben a tangó, 1910-ben a onestep, és 1912-ben a ragtime.
A modern táncok elterjesztésében mindenekelőtt Párizs vezetett. Ott tartották meg 1909-ben az első világbajnokságot, ezen csak a legújabb táncokkal indulhattak a versenyzők. Ezt követte 1910-ben a második világbajnokság Nizzában.
Az I. világháború alatt Franciaországban és Németországban a táncot betiltották. Más volt a helyzet Angliában. Ott az Amerikából jött zenekarok szolgáltatták a zenét az új táncokhoz.
Az angol tánctanárok voltak azok, akik 1920. és 1930. között a társastáncokat megújították, és új technikát javasoltak. Az első konferenciájukon 1920-ban ehhez megalkották az alapokat. A húszas évek elején több más konferencián határozták meg az angol stílus alapelemeit és figuráit. Anglia, Európa vezető táncnemzetévé vált. Az angol párok győztek minden nagy versenyen.
1929-ben a "Nagy Konferencián" egy általános érvényű határozatot hoztak, amelyben a slowfox, a quickstep, az angolkeringő, a tangó és a blues táncokat, mint standard táncokat rögzítették. Ez a határozat jelölte ki az egyes táncok tempóit és egyszerű figuráit. 1930 után még számos új figura jött hozzá, mégis lényegében a standard táncokat ma sem táncolják másként, mint akkoriban.
Németország 1929-ben fogadta el az angol stílust, majd Skandinávia, Hollandia, Belgium és Franciaország is követte. Az új stílus elterjesztéséről az egész világon az angol tánctanár, Alex Moore gondoskodott az 1936-ban először megjelenő táncbibliájával, a "Ballroom Dancing"-al.
Döntő esemény volt 1951-ben a bécsi keringő felvétele a standard táncok közé, amelyet a német tánctanár, Paul Krebs koreografált.
A táncsportban ma a standard táncok közé az angolkeringőt, a tangót, a bécsi keringőt, a slowfoxot és a quickstepet sorolják.
 

Forrás: Tánc.hu